Köszöntjük weblapunkon
Napjainkra az ember szinte teljesen elszakadt természetes környezetétől, és egy új, talán kényelmesebb de sokkal zavarosabb világot épített maga köré. Belső lénye nem szakadt el a természettől, hiszen több száz éven keresztül ez határozta meg mindennapjait, egész életét. Az ez idő alatt felhalmozott tudás, tapasztalat és bölcsesség lassan kopik az emberekből. Mai értékrendünkben a természet és a hagyomány fogalmak nem szerepelnek, legfeljebb, mint a régi világ relikviái. Ennek köszönhetően gyermekeink számára az élő világ csaknem teljesen idegen fogalom és ez nem az ő hibájuk. A mi felelősségünk, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni a régi hagyományokat és azt az óriási ismeretanyagot, melyet nagyanyáink és nagyapáink hagytak ránk.
Azzal a céllal kezdtük el kiépíteni majorunkat, hogy megismerhetővé, megérthetővé váljon gyermekink számára is ez a mára már feledésbe merült világ.
Kellemes időtöltést kívánunk!





